Ma nagyon sok D vitamin került a szervezetembe, hála a csodálatos napsütésnek és a kevés felhőnek. Fújt a szél is és nem éreztem, csak a nap végére, hogy nagyon csúnyán leégtem megint. Ez hányadik is az idén? Elég tehetségtelen vagyok ilyen téren, de a fene se gondolta reggel, hogy egész nap sütni fog a nap. Arra számítottam, hogy fa nem sok lesz, mert mért olyan területen lenne gyakorlat, ahol nem látunk semmit a fától...?! Ami mondjuk bosszantó volt, hogy a legközelebbi bokor 10percnyi sétára volt az álláspontunktól, ja és a meleg miatt én elég sokat ittam. De túlétem és ez a fontos, meg az, hogy az elkövetkezendő pár napot szintúgy. Megint sikerült egyedül maradnom. Ilyenkor kicsit irigy vagyok másokra, akik társaságban vannak, mert nekem csak a gépem, a vizilovam és egy újságom van. Meg persze a vörös karom, és a szintén vörös lábaim, meg persze a napszemüvegfolt. Így együtt nagyon elvagyunk. Vagy nem? Hát nem! Nem igazán tudok hova menni. Persze, de nekem ez hiányzott. Igen, csak ott van a hiba a dologban, hogy én viszont senkinek nem hiányoztam. Szánalmas. Ugye? Ez egy viszonzatlan szeretet a társadalom iránt, ami a háta közepére sem kíván. Ma a boltban perceket töltöttem a "csoki részlegen" és bámultam a csokikat, és végül bele is került egy a kosaramba. A csodálatos alakomnak semmi szüksége rá, de a lelkemnek hatalmas. Aztán elindult a fejemben egy gondolatmenet: a szomorú emberek az endorfin (boldogság hormon) miatt esznek csokit (akik nagyrészt azért nem boldognak, mert egyedül vannak), ami normális esetben a szerelem és egyéb velejárói miatt termelődik, ezek az emberek híznak, mert a csoki aljas és hízlal, ezért mások csúnyának tartják majd őket, és mivel csúnyák méginkább nem találnak párt, ergó mégszomorúbbak lesznek, mégtöbb csoki, hízás... ez egy ördögi kör. Én nem akarok ebbe belezuhanni. Újra gondoltam, és már nem is rák ellenszerét szeretném feltalálni, ha lenne rá lehetőségem, hanem az intravénás endorfint, bár lehet, hogy valami dorg lenne belőle, mert biztos vagyok benne, hogy lennének emberek, akik túlzásba vinnék. Akkor meg dorgbárónőként öregednék meg, és biztos rohadt boldog lennék a sok pénzemmel. :) Sikerült jól kifordítanom a dolgot. Legealább mosolyogtam egy jót a saját marhaságomon. Amúgy nem vagyok olyan szerencsétlen és szánalmas, mint amilyennek látszom. Remélem. Csak éppen az embereket nem érdekli, hogy milyen ember is vagyok valójában. Mindenki a borító alapján ítél. Nem tetszik? Nem, szóval nem érdekel. Pedig nálam nehéz jobbat találni, csak éppen külsőleg nem vagyok elég jó. Ez van. Éppen most megy a rádióban egy zene, "Jordin Sparks - No air", erről mindig Ő jut eszembe. Ő, akit nagyon régóta nem láttam, és nagyon hiányzik... nem úgy, máshogy. Része az életemnek és nem tudok (annyira nem is akarok) tőle szabadulni. Meg van egy része a számnak, konkrétan ez: But how do you expect me to live alone with just me" (szabadforsításban: De hogy gondoltad, hogy egyedül élek majd magammal - ez így nagyon szarul hangzik). Szóval ez a rész nagyon beleégett az agyamba, meg a refrén, hogy no air... Mind egy. Szép szám. Sikerült teljesen belebonyolódnom a gondolatimba. Ebben viszont nagyon tehetséges vagyok. Amúgy tegnapelőtt már 9 látogatóm volt, ez eddig a legtöbb! Nem tudom, hogy ebből valójában hányan is olvassák el azt, amit írok, vagy lépnek is tovább rögtön, ha a google ide küldte őket. A lényeg persze, hogy ez tök jó, abban az esetben, ha vannak akik elolvassák.
A végére egy kis optimista hangvétel:
Parov Stelar feat. Lilja Bloom - Shine
https://www.youtube.com/watch?v=IDMQy1h_OI4
