Úgy érzem véget ért az inger-mentes életem! Sikerült egy újabb nagy pofont kapnom az élettől, amire igazán számíthattam volna. Konzekvencia levonva: ezekután rohadtul nem bízok meg senkiben. Persze tudtam, hogy nem szabad, de újra csak naív voltam, és tessék, megkaptam, amit megérdemeltem. De a hibáiból tanul az ember... vagy éppen nem, de az az ember hülye. Eddig se voltam az a bizalmas típus, persze mindig volt egy-két ember, aki levett a lábamról, és bíztam bennük. Sajnos nincs tehetségem megválogatni ezeket az embereket. Van amikor sikerül nagyon mellé fognom. Ez most az volt. Nem elég, hogy olyan dolgokat mondott el egy olyan embernek, akinek nem kellett volna és amiket nem kellett volna, hanem még ferdített is azokon. Én akartam elmondani az illetőnek, de úgy látszik neki előbb volt lehetősége rá. Ennek is az lett a vége, hogy én érzem magam szarul. Mindennek ez a vége. Rohadtul igazságtalan. Aztán persze a szituáció harmadik szereplőjétől is megkaptam a magamét. Jellemző. És most én vagyok a rohadt szemét seggfej. Véletlenül sem az, aki helyettem beszélt a nevemben hülyeségeket. Megint nekem kell változni, asszimilálódnom, stb. Bár szerintem bennem más nem változott meg, csak a többi emberhez való hozzáállásom. Itt újra szóba jöhetne az egymáson valóátlépkedés... újra így érzem magam, csak most olyan embernek sikerült ez, akire nem számítottam. Mindig tanulok valami újat. Mondanám, hogy a könnyen adott bizalommal nagyobb eséllyel élnek vissza, de a fenéket (!), amit nehezen ad az ember, azzal is pont úgy visszaélnek... Most akkor nem szabad senkiben megbízni, mert úgy is megbánom?! Vagy csak törődjek bele, hogy ez van és viseljem a következményeket... Nem számít, majd túl teszem magam ezen is... Addig is mosolyog rám továbbra is szépen!:$